Egy kellemes székhelyszolgáltatás

Nem tudhatjuk még, meddig tartanak a vírus okozta lezárások. Jelen pillanatban mindenki home officeban sínylődik, így a cégek irodái az esetek jelentős százalékában üresen, kihasználatlanul állnak. Éppen ezért sok cég bezárja a bérelt irodákat és csak egy kellemes székhelyszolgáltatás Budapest keretein belül gondoskodik elérhető irodáról. Többre sajnos most nincs is szükség, hiszen sem a dolgozók, munkatársak, sem az ügyfelek nem tudnak élni az iroda nyújtotta fizikai lehetőségekkel. Ugyanakkor persze ez nagyon jó módszer a költségek csökkentésére is, sok cég éppen azért zárja be az irodákat, hogy jelentős költségeket tudjon megtakarítani. Önnek bírja még a vállalkozása az irda bérlést?

Kategória: szolgaltatas | Címke: , | Egy kellemes székhelyszolgáltatás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ha a bíróságon tanúskodni kell

Az Egyesült Államokban különösen nagy kultúrája van a vállalatok pereskedésének, a különféle szabadalmi pereknek. Ennek megfelelően nagyon sok szakértő konkrétan abból él, hogy a különféle eljárásokban tanúskodik egyik vagy másik pereskedő cég mellett. Ezeket a szakembereket software expert witness néven emlegetik, azaz kvázi szaértői tanú szerepet töltenek be. Az ilyen tipusú szolgáltatások iránt nagy az érdeklődés, sok cég és vállalkozás alkalmaz illetve közvetít ilyen tanúkat. Az Egyesült Államok jogrendje és szokásai megengedik, hogy egyik perben az egyik cég mellett, majd persze egy másik perben a másik cég mellett tanúskodjon ugyanaz a szakértő.

Kategória: szolgaltatas | Címke: | Ha a bíróságon tanúskodni kell bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A magyar falu program 2021 óvodák számára

A magyar falu program 2021 lényege, hogy olyan kisebb településeknek nyújtson lehetőséget a játszóterek fejlesztésére, melyeknek lakossága 5000 fő alatti. Ezeknek a településeknek lehetősége van 5 000 000 forintos fejlesztési díj elnyerésére.

Az óvodák többsége kiváltképp a vidéki településeken meglehetősen régimódi, azonban ezeken a helyeken is fontos lenne a gyermekek számára, hogy a készségfejlesztő, jó minőségű termékekkel tudjanak játszani. Ezen felül pedig a magyar falu program 2021 olyan fejlesztésekre is kiterjed, mint amilyen mondjuk a babakocsi tárolók, a parkosítás, a szemetesek kihelyezése, a padok állítása. A modern óvodai játszóterek elemei a hagyományos darabokon túl a memóriajátékok és a kültéri hangszerek. De a hagyományos darabok esetében is számíthatunk minőségbeli javulásra a felújítást követően. A korábbi iskolai- óvodai eszközök elsősorban fából készültek, mely az időjárási viszontagságok és a használatból fakadóan minőségi romláson mentek keresztül. Sokszor láthattuk, hogy a hajdanában szép óvodai udvari játékok egy időn belül elkorhadtak. A magyar falu program 2021 keretein belül viszont fém és műanyag darabokra cserélhetjük az udvari berendezést, melyek jóval időtállóbbak.

A Faberland EU szabványnak megfelelő fém játék forgalmazásával és beépítésével foglalkozik, többek közt a magyar falu program 2021 pályázat nyerteseinek is tudnak segíteni a korszerű játszóterek kivitelezésében: jelentsen ez egy teljes játszótéri felújítást, vagy csak kisebb körű fejlesztést, parkfelújítást.

Kategória: jatek | Címke: , , | A magyar falu program 2021 óvodák számára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vezető képzés az üzleti növekedéshez

Miért elengedhetetlen a vezető képzés? Mert a korábbi vezetői modellek már nem működnek. Egy olyan vezető, aki korábban \”nagy vezetőnek\” számított, manapság már nem boldogulna, mert elavult vezetői modell mentén vezet. Így nem meglepő, hogy a legjobban teljesítő és legrugalmasabb cégek és vezetőik mind felismerték, hogy a világ ma már véglegesen más hely, mint volt, és így teljesen másfajta vezetői készségeket is követel meg tőlünk. Ebben a világban ha vezetőként ragaszkodunk a régi szabályokhoz, akkor eltűnünk a süllyesztőben, de ha fejlődünk, akkor rendkívül gyorsan és rendkívül nagy mértékeben fog nőni a befolyásunk és a hatásunk a csapatunkra nézve. A 21. század legjobb vezetőit megfigyelve felállíthatunk egy olyan Vezetői Modellt, ami választ ad arra, hogy mit is kell valójában tennünk ahhoz, hogy hatékonyan vezessünk és növekedjünk, még a jelenlegi bizonytalan körülmények között is? Erre ad megoldást a Business Performance Kft. vezetői workshopja.

Kategória: oktatas | Címke: , , | Vezető képzés az üzleti növekedéshez bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Válj inspiráló vezetővé!

Inspiráló vezetők nem születnek, hanem kemény munkával fejlesztik magukat erre a szintre. Ezért elengedhetetlen a vezető képzés egy cég életében. Mert fontosak a rendszerek, de ha az \’alap\’ nincs rendben, akkor a munkatársak olyan munkakörnyezetben kénytelenek dolgozni, ahol nem tudják kibontakoztatni az erősségeiket. Egy inspiráló vezető azt veszi alapul, hogy egy cég nem más, mint emberek egy csoportja, és ennek megfelelően is vezetik a céget, vagyis a csapatra helyezik a hangsúlyt, mertt ők azok, akik a nap végén megtermelik minden cég bevételét. Arra koncentrálnak, hogy ők elégedettek legyenek, és szeressék azt, amit csinálnak, hogy ezáltal kiemelkedően szolgálják ki az ügyfeleket, akik így visszatérő vásárlókká válnak, így pedig mindenki nyer. A vezetői lét nem egy pozíció, attól leszünk vezetők, hogy van egy víziónk, amit követünk, egy küldetésünk, amit el szeretnénk érni, és ami annyira inspiráló mások számára is, hogy elkezdenek követni minket. Ennél fogva vezető lehet akár olyan munkatárs is, aki nem dolgozik menedzseri pozícióban. A vezetőt önként követik mások, mert kiérdemelték ezt a titulust.

Kategória: oktatas | Címke: , , | Válj inspiráló vezetővé! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva