A Magyar Nyelv Múzeuma

Kihelyezett ülést tartott Széphalomban
az MTA Miskolci Területi Bizottsága

2010 június 14-én a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága kihelyezett elnökségi ülést tartott a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumában az akadémiai teremben. A résztvevőket a házigazdák nevében Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a város kiemelten fontosnak tartja az önkormányzat és a tudós testület együttműködését. Az esemény éppen azért is jelentős, mert a Magyar Tudományos Akadémia céljait többek között éppen az ilyen területi bizottságokon keresztül valósítja meg, így is támogatva a régiók tudományos életét.






Lakatos István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának elnöke elmondta, hogy a testület időnként kihelyezi elnökségi ülését a régiónak valamely olyan részébe, amely az adott körülmények között a tudományos fejlesztéseknek valamilyen módon célpontja lehet. A város és a nyelvmúzeum szempontjából is igen örvendetes, hogy idén Széphalmot választották akadémikusok.

Eseménynaptár

Utolsó hónap 2010. szeptember Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 35 1 2 3 4 5
week 36 6 7 8 9 10 11 12
week 37 13 14 15 16 17 18 19
week 38 20 21 22 23 24 25 26
week 39 27 28 29 30


Programajánlat

Szüretváró mulatságok

2010. szeptember 11-én
09:00 - 17:00 óráig