A Magyar Nyelv Múzeuma

Múzeumok Éjszakája A Magyar Nyelv Múzeumában

A Magyar Nyelv Múzeuma harmadik alkalommal vett részt a Múzeumok Éjszakáján 2010. június 19-én. Az intézmény változatos, szórakoztató, de igényes programokat kínált a látogatóknak. Ezen a napon – a Szent Iván-napot, a nyári napfordulót megelőző szombaton: a Múzeumok Éjszakáján – hagyományosan megemlékezést tartunk a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc sírjánál. Idén nagytiszteletű dr. Kádár Ferenc úr emlékezett meg liturgikus beszédében a nagy nyelvújítóról, aki hazaszerető, vallásos ember volt, híven teljesítette az „eszköze lenni az isteni kéznek” erkölcsi parancsát.






A megemlékezésen közreműködött a Széphalmi Nyugdíjasklub, valamint Takács Szandra, a nyelvmúzeum munkatársa, aki Kazinczy Kérés című imádságát olvasta fel a résztvevőknek. Kazinczy sírjára Zsujta Önkormányzata és a Zsujta Jövőjéért Egyesület helyezett el koszorút. Az a tény, hogy A Magyar Nyelv Múzeuma egy nemzeti zarándokhely: Kazinczy sírja és a Kazinczy Emlékcsarnok mellett épült fel, még alkalmasabbá teszi az intézményt arra, hogy a Széphalomra látogatók nemzeti öntudatát és a magyar nyelv és kultúra iránti elkötelezettségét erősítse.






A Múzeumok Éjszakáján fáklyák világítják meg a Kazinczy Emlékcsarnok környékét és a sírhoz vezető ösvényt; a háttérben a nyelvmúzeum modern épülete áll őrt, mögötte a gyönyörű hegyek magasodnak; a megemlékezés imádságos hangjai és a közösen elénekelt Szózat fájdalmasan szép sorai szállnak az ég felé: az ünnep minden évben feledhetetlen élményt nyújt a jelenlévőknek.






A program a múzeum épületében folytatódott, a legkisebbek előadásával. A sátoraljaújhelyi Hétszínvirág Óvoda óvodásai mutatták be műsorukat, melyben gyermekkorunk játékait elevenítették meg. Ezután a Sátoraljaújhelyi Petőfisek Női Kara lépett fel, majd a széphalmi SzeptEmber színjátszó csoport adta elő A falu szája című tréfás népi színdarabot. A Sátoraljaújhelyi Gospel Kórus is bemutatkozott a nyelvmúzeum színpadán; aztán a Bodroghalmi Halom Dalkör és a Széphalmi Nyugdíjasklub énekelt a vendégeknek. A műsorszámok között a Holdfény Mazsorettcsoport szórakoztatta táncaival a közönséget. A népi hagyományok elevenedtek meg 22 órától a múzeum udvarán: a Tűzugrás Fesztiválhoz kapcsolódva égtek a tüzek; miközben a sátoraljaújhelyi Bokréta Iskola néptáncosai járták a tűztáncot.






Az érdeklődők természetesen a múzeum kiállításait is megtekinthették, emellett pólófestő, mézeskalácsos és Szarka János sátoraljaújhelyi amatőr fotós kiállítása várta a látogatókat.

Eseménynaptár

Utolsó hónap 2010. szeptember Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 35 1 2 3 4 5
week 36 6 7 8 9 10 11 12
week 37 13 14 15 16 17 18 19
week 38 20 21 22 23 24 25 26
week 39 27 28 29 30


Programajánlat

Szüretváró mulatságok

2010. szeptember 11-én
09:00 - 17:00 óráig